Helmut Schoeck (1922–1993) osztrák–amerikai–német konzervatív liberális szociológusnak, az egyenlőségelv kritikus elemzőjének egyedülálló és híres műve. A régi és a modern társadalmak nyelvének, hitvilágának, magán- és közéletének, irodalmának, tudományának és filozófiájának sokrétű elemzése alapján kimutatja, hogy az irigység olyan elemi érzelem, amelyet az előnytelen összehasonlítás, tehetetlenséggel társulva, szinte mindig előidéz. Mivel minden értékrend elítéli, vonakodunk magunkban felismerni. Más irigységét pedig igyekszünk megelőzni, mert – az ártó varázslattól a vagyonelkobzásig – kárunk származhat belőle. Az irigységkerülés mint társadalmi szabályozás, bár véd a meggondolatlanságtól és a felforgatástól, gátolja gondolkodásunk, eszközeink, szokásaink és intézményeink megújítását. Csak az irigységet mérséklő világfelfogások, mint a kereszténység, teremtették meg hosszú távra az alkotóképesség társadalmi szabadságát. Az e világi egyenlőség utópikus eszménye viszont évszázadok óta méltányolja és indítékként fel is használja az irigységet, azt ígérve, hogy a társadalom átrendezése révén megszűnik. Ezzel egyúttal el is torzítja róla való fogalmunkat: elfojtja gondolkodásunkban, semleges szavakkal helyettesíti politikai és erkölcsi dolgozatainkban, s eléri, hogy felmentjük az irigykedőt és az irigyeltet hibáztatjuk.