A Hamlet (1601), talán legismertebb, legtöbbet játszott műve Shakespeare-nek. Középpontjában az élet kínálta, s mindenkiben fölmerülő kérdés áll: "Lenni vagy -nem lenni?", és ha lenni - hogyan? Mi az emberi cselekvés végső határa a vélt vagy valós hiba, netán bűn helyrehozatalához? Egyáltalán van-e igazi létezés, s ha van, az mennyire leheli veszélyes a létezőre? Vívódó, töprengő alkotás a dráma, miként a főszereplő maga. Hamlet késleltetett bosszúját hosszas önmarcangoló kérdéselvetések, bizonyságkéresésék előzik meg. Végül igazságot szolgáltat, de ő is belepusztul. Tűrni vagy ellenszegülni? A reneszánsz ember dilemmája örökérvényű! Mert a cselekvés erkölcsileg legvitathatóbb pontja az emberi élet kioltása. Van-e joga valakinek - ha oka van is - ölni? Következmények nélkül semmi sem vállalható, különösen nem a pusztítás. De van-e joga az embernek vélt vagy valós igaza tudatában nem cselekedni, nem vállalni a tett kockázatát? Mennyire tartozunk felelősséggel a külvilág és saját lelkiismeretünk előtt? Hamlet tettével válaszol a kérdésekre, ám az egész dráma nem ad egyértelmű feleletet. Nem is adhat. Remekművek; géniuszok és a természet sajátossága a talányosság... Nem beszélve arról, hogy a mindennapok kisebb-nagyobb döntéseit mindenkinek magának kell meghoznia. - Kaiser László. A Romeo és Júlia (1595) témájának alapja egy olasz novella: Shakespeare a kor szokása szerint nyúlt ismert témákhoz, és teremtett azokból új, önálló alkotást. A novellából kiindulva írta meg a líraiság és a tragédia szintézisének a remekét. Párkapcsolat, szerelem, érzékiség, családi viszály, ifjú nemzedék és öregek ellentéte: örökké aktuális élethelyzetek. Tobzódó életvágy és végzetszerű halál oly költőiséggel és drámaisággal megfogalmazva, hogy a világirodalom egyik legnagyszerűbb szerelmes művét ünnepelhetjük a darabban. A létezés fő misztériuma, a szerelem - az élet maga - és a halál egy alkotásban: a mindenkori ifjúság megdicsőülése és az értelmetlen halál elutasítása.